Uccle-i Imakör

 

"Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról" (János 17:3)

Az immáron harmadikként megalakult imakör 2017. novemberében tartotta meg első összejövetelét. Uccle kerületben illetve vonzáskörzetében élő testvérek azzal a céllal gyűlnek össze, hogy a közös imádság, Szentírás olvasás és elmélkedés során hitüket elmélyítsék. Az összejövetelekre havonta kerül sor, egy-egy testvér otthonában. Az Istennek szentelt 1-1,5 órás imakörre mindenki igyekszik pontosan érkezni, hogy lelkileg felkészülve és a világ zaját kizárva tudjon figyelni a tanításra.

A Biblia ajándék Istentől, amiért igazán hálásak lehetünk. Ez a páratlan könyv olyan gondolatokat és alapelveket tár fel, melyek segítenek megküzdeni az életben felmerülő nehézségekkel és aggodalmakkal. A Szentírás olvasása emellett örömet is szerez, mert sok mindent elárul az Ajándékozóról, Istenről. Az, hogy Teremtőnk gondoskodott erről a könyvről, azt bizonyítja, hogy szeretné, ha jól megismernénk Őt. Ennek a folyamatnak pedig sosem szabad véget érnie. Ahogyan egy hűvös, szabadban töltött éjjelen nem hagyjuk kialudni a tüzet, hanem folyton rakunk rá fát, úgy segít a folyamatos ismeretszerzés abban, hogy erős maradjon Isten iránt érzett szeretetünk. Az ima ugyancsak táplálja szeretetünk lángját. Ahogyan az emberi kapcsolatoknak éltető eleme a rendszeres, nyílt gondolatcsere, Istennel ápolt kapcsolatunk is úgy marad bensőséges és élő, ha rendszeresen imádkozunk Hozzá.

Szeretettel várunk mindenkit, aki közösségben szeretné megtapasztalni az ima és Szentírás olvasás erejét.

"Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot" (Zsidókhoz írt levél 10:24,25)

 

 


A következő összejövetel,  november 13-án, 20h-tól a Hermann-Nagy családnál lesz

© 2015 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode