Boldog-asszony imakör

Boldog-asszony imakörünk tagjai immár 3 éve minden héten hétfőn délelőtt, magánházakban találkoznak, és imádkoznak együtt. Az alkalmak elején és végén énekelünk, utána rózsafüzért imádkozunk, beszélgetünk az aktuális témákról. Nagyon sok erőt kapunk, és Isteni kegyelmek sokaságát ezen alkalmak után. Olyan imákat, dalokat választunk, amelyek kisgyerekek mellett vagy velük együtt is könnyedén imádkozhatók. Tagjaink hús-vér feleségek és anyák, ugyanolyanok, mint bármilyen nő a világ bármelyik pontján. Rengeteg a feladatunk, sok rajtunk a nyomás, hogy meg tudjunk felelni az elvárások özönének. Jó feleség, jó anya szeretnénk lenni, de ezen túl a szüleink jó gyermeke, a barátnőnk jó barátnője..


Nem könnyű. De van bennünk még ezen túl is egy mély, belső vágy, ez pedig az Isten felé vezet, újra és újra. Nem azért, mert ne lenne elég a fenti szerepeknek is megfelelnünk, hanem azért, mert tudjuk, hogy mindent amit teszünk, véső soron Istenért tesszük. Ő adta nekünk az életünket, ezért hálával tartozunk a szüleinknek. Ő adta nekünk a családunkat, ezért szolgájuk őket szabadon, örömmel és szeretettel. Ő adja nekünk a közösséget, más Isten-kereső emberek közösségét, akik körében töltekezhetünk. Igen, összeszámolni is nehéz, mennyi mindent köszönhetünk Neki!

Ha összegyűlünk, azért, hogy együtt legyünk az imádságban, akkor megosztjuk egymással az örömeinket, nehézségeinket. Együtt vagyunk, közösségben egymással és az Úrral! Felemeljük a szívünket és így valahogy más síkra kerülnek a problémák. Más lesz a látókörünk középpontjában. Nem a nehézség súlyát fogjuk elsősorban érezni, hanem a minket támogató és nagyon-nagyon szerető Istenünk erejét és békességét.

Jelentkezni Széchyné Indra Krisztinél lehet. 

© 2015 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode